Gyerekkoromban úgyszólván belenőttem édesanyám révén a táborok szervezésébe, lebonyolításába. Anyukám a telkünkön szervezte évről évre a balatoni családias légkörű táborait. Amikor az első saját nyári táboromat szerveztem meg 22 évvel ezelőtt, a legtermészetesebb dolognak tartottam, hogy ugyan azon az úton indulok el, mint ő. Amit jól megtanultam, hogy mindig minden a gyerekekről szóljon. Kössük le az érdeklődésüket sok-sok értelmes, kreatív programmal és izgalmas játékkal. Amíg elfoglaltság van, nincs idő unatkozni, rosszalkodni és akkor nem történhet semmi baj. Ez idáig bevált. A másik fontos szempontom az volt, hogy úgy érezze magát mindenki a táborban, mintha a szüleivel lenne, és olyan bizalommal forduljanak hozzánk, mint hozzájuk. Ezért minden percét úgy építjük fel a táborainknak, hogy ezeknek a kritériumoknak megfeleljenek. Úgy gondolom eddig sikerült megtalálni azt az utat, ahol a növekvő létszám és változó igények mellett mégis meg tudtuk tartani a családias légkört, és jutott mindenkire kellő figyelem, szeretet és segítő kéz szükség esetén. Ennek kulcsa egyrészt az oktatók, segítők személyében és lelkesedésében rejlik, másrészt abban, hogy törekszünk 5 gyerekre 1 felnőttet biztosítani. Fontos, hogy legyen egy oktató, akihez kötődni lehet, akitől bármikor lehet kérdezni, segítséget vagy éppen vigasztalást kérni. Ő lesz az, aki figyel a higiéniára, a naptejezésre (amit nem a gyerekek végeznek), az evésre és ivásra, napon és árnyékban töltött időre, kicsiknél a mosdó használatra, kézmosásra, hogy rendben legyenek a cuccok, a nap végén ellenőrizve legyenek a táskák. Fontosnak tartom a békés légkört, hogy ne legyen csúfolódás, piszkálódás, a fogyatékkal élő gyerekek is részesei lehessenek táborainknak és elfogadjuk egymást olyannak, amilyenek vagyunk. A táborban nincsenek túlszabályozva a gyerekek, mondhatnám úgy is, hogy kevés, de annál fontosabb szabály van, ha a gyerekek megértik és elfogadják ezeket, akkor jó hangulat, határtalan szabadság és boldogság vár mindenkire.

Juhász Miklós táborvezető